A Városliget megújítása, az új épületek és intézmények megépítése és ideköltöztetése, a meglévő kulturális intézmények felújítása, a park teljes rehabilitációja, illetve jó néhány nem a területen megvalósuló, de a projekt részét képező fejlesztés (pl. Komáromi Csillagerőd, vagy az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ) a magyar állam egyik legnagyobb beruházása. A projekt kapcsán hosszú évek óta hallani támogató és kritizáló érveket, akár civil, akár gazdasági, akár politikai oldalakról, ami érthető, hiszen egy ekkora volumenű fejlesztésnél lehetetlen minden jó szándékot egy nevező alá hozni. Egy ekkora költségű állami beruházás sok szempontból jó terep az érvek és ellenérvek ütköztetésére. Most azonban a sok kisebb (bár az itt élők és a parkot használók számára igen fontos) fejlesztés után, elérkeztek az első ütem két grandiózus épületeinek pillanatai. Megnyílt a Magyar Zene Háza, míg tavasszal a Néprajzi Múzeum is elkezdi fogadni a vendégeket. Két részes interjúban járjuk körbe a számunkra legizgalmasabb kérdéseket az épületek kivitelezésével és üzemeltetésével kapcsolatban, Gyorgyevics Benedekkel, a projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatójával. Az első rész az épületekről, a sokakat foglalkoztató kivitelezési nehézségekről és az árazásról szól, míg a második részben a hosszú távú kihívást és feladatot jelentő üzemeltetés részleteit boncolgatjuk.
A pandémia alatt, valamint a nehézségekkel átszőtt építőipari környezetben sem állhatott meg a Liget Budapest projekt fejlesztése, hamarosan két újabb, egészen egyedi formájú épületet adnak át: a Magyar Zene Háza, és a fordított kaput formáló Néprajzi Múzeum is jövő év elejére lesz látogatható a nagyközönség számára. A környék folyamatos átalakulása a befektetők mellett az iroda-, hotel-, és lakópark-fejlesztőket is odavonzotta, így számos új, értéknövelő beruházás kezdődött a közpark közelében. A projekt alakulásáról, az elmúlt időszak tapasztalatairól, valamint a Városliget környékének átalakulásáról kérdeztük Gyorgyevics Benedeket, a Városliget Zrt. vezérigazgatóját.
Pont 5 évvel ezelőtt mutatkozott be, akkor még csak tervek szintjén, a Liget Budapest projekt a Portfolio ingatlanpiaci konferenciáján. Azóta számos nehézséget küzdött le az éveken átívelő városfejlesztés, sorra készültek el a Liget újabb és újabb beruházásai, és kelt életre ezáltal az új Városliget. Ma már látogatható többek között a Millennium Háza, a sportolási és szórakozási lehetőséget kínáló sportcentrum, valamint a Nagyjátszótér, illetve olyan kulturális intézmények építése van még most is folyamatban, mint a Magyar Zene Háza, vagy a Néprajzi Múzeum. A 2021-es Property Investment Forumon kérdeztük Gyorgyevics Benedeket, a Városliget Zrt. vezérigazgatóját a projekt előrehaladásáról.
Címlapkép forrása: Liget Budapest
A cikk megjelenését a Városliget Zrt. támogatta.
Folytatódik a Városliget történelmi léptékű megújítása 2021-ben is, az idei év végére készül el a Magyar Zene Háza. A Városliget épületét a japán építész, Sou Fujimoto tervezte, és három fő funkciót fog betölteni: kiállítási, előadóművészeti és oktatási célokra is használják majd.
Tavaly birtokba vehette a közönség a Városligeti Sportcentrumot, a két kilométeres Futókört, a Mőcsényi Mihály botanikus kertet és egy újabb Kutyás Élményparkkal is gazdagodott a Liget. Ezzel 150 000 négyzetméter zöldfelület újult meg a parkban, de ezen kívül átadták a Dózsa Györgyi úti Múzeum Mélygarázst, melynek felszínén a Városligeti Promenád kapott helyet. A felújítások 2021-ben is folytatódnak, év végére megnyílik a Magyar Zene Háza, a parkrehabilitáció következő ütemében pedig megújul a park egykori történeti bejárata, a Rondó, illetve új szakasszal bővül a Városligeti Promenád, visszatér a Ballon kilátó, valamint az új Néprajzi Múzeum és Magyar Zene Háza környezetének kertészeti kialakítása is megtörténik. 2021 őszén egy kiállítással nyílik meg a Liget projekt keretében megvalósuló komáromi Csillagerőd.
A Városligeti Nagyjátszótérnek közel 400 ezer látogatója volt a megnyitása óta, majdnem 100 ezer ember járt a Millennium Házában, és több mint félmillióan jártak már a kutyás élményparkban. Több kulturális intézménynél folyik az építkezés, az elmúlt hetekben nyitotta meg a kapuit a 800 férőhelyes Dózsa György úti Múzeum Mélygarázst és befejeződött a parkfejlesztés második üteme is. Van azonban 3 olyan része a teljes beruházásnak - köztük az új Nemzeti Galéria megépítése -, ami körül politikai viták zajlanak és egyelőre kérdéses, hogy egyáltalán megvalósulhatnak-e. Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk a kialakult helyzetről.
A Dózsa György úti felszíni parkolók megszüntetése után elkészült a felszínen növénykkel fedett 800 férőhelyes Múzeum Mélygarázs a Liget Projekt keretében. A belső része eltér a tipikus szürke garázs hangulattól, a falakat ugyanis híres magyar festők képeivel díszitették. Ebből válogattunk össze néhányat.
Elérte legmagasabb pontját a Néprajzi Múzeum új épülete, a Liget Budapest projekt keretében az 56-osok terén készülő múzeumépület idén őszre lesz szerkezetkész állapotban és 2022-től várja majd a látogatókat.
Csütörtöktől veheti birtokba a közönség az új Városligeti Sportcentrumot, amely a Liget Budapest program keretében az Ajtósi Dürer sor - Dózsa György út kereszteződéséhez közeli 3,5 hektáros parkrészen épült meg.
A Liget projektről és a fővárosi stadionberuházásokról is szó esett Karácsony Gergely legutóbbi tévéinterjújában.
Az önkormányzati választások óta mindenki azt találgatja, mi lesz a nagyobb fővárpsi beruházások sorsa, így kiemelt figyelem övez minden politikai megszólalást a Liget-projekt kapcsán is.
A Liget Budapest Projekt keretében a végéhez közelít a volt Olof Palme Ház, a Városliget legrégibb és egyik legimpozánsabb épületének műemléki rekonstrukciója. A régi pompájában felújított épület Millennium Házaként, még ez év őszén megnyitja kapuit a látogatók előtt - jelentette be Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa.
Jövő év közepéig az összes nagy beruházás elkezdődik a Városligetben, a fejlesztések kétharmada pedig már most épül, vagy elkészült, a Liget Budapest Projekt munkálatai jól haladnak, várhatóan 2022-re valamennyi új épület állni fog - jelentette be Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa.
Budapest múltja, jelene és jövője is tetten érhető a Városliget 2019-2022 között történő megújulásában. Hosszú idő után végre újra nemzetközi tervpályázatokat írhattunk ki közintézményekre, és a projekt jó példa a főváros és a kormány közti együttműködésre. A 99 hektáros terület átalakulása városépítészeti léptékkel mérhető, így óriási felelősség a környező területek infrastrukturális fejlesztése is - mondta el a Budapest 2030 konferencián Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.
Pár éven belül nagyobbnál nagyobb irodaházak, lakóépületek, kulturális intézmények, vagy akár plázák nőhetnek ki a földből Budapest szinte egészét lefedve. Néhol ezek a projektek olyan nagy volumenűek, grandiózusak, hogy egy egész városrész átalakulását jelentik, ezek közül 3-at mutattak be a Property Investment Forum 2018 keretében a projektekért felelős vezetők.
Folyamatban van a Városliget átalakítása, a park megújításának első üteme a végéhez közeledik, míg a Néprajzi Múzeum és az Állatkert bővítéseként megvalósuló Pannon Park jó ütemben épül. A Szépművészeti Múzeum most októberben, a felújított Olof Palme Ház helyén létrejövő Millennium Háza pedig a jövő év közepén nyitja meg kapuit a látogatók előtt - szerepel a Liget Budapest közleményében.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Állig felfegyverzett SZBU-sok lepték el az ukrán főváros központját.
A vállalat egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő Milan Král Group 100 százalékát.
És mennyi időt töltenek a válogatással.
Az is, hogy az ország mely területén van erre esély.
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?
Az IO Partners szakértőivel beszélgettünk.